Interjú Klement Kornéllal, a NYEOMSZSZ alelnökével, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének elnökével

Fri, 22 Apr 2022 06:12:00 +0000

Készítette: Marton Ildikó, 2022.04.22.

- Önöknél családi hagyomány a közösségformálás?

-Igen, én így nőttem föl. A szüleim Szécsényből valók, Apu ’56-ban a Széchenyi Járási Forradalmi Bizottságnak a titkára volt, tehát nagyon aktív volt a forradalom során. December végén, pont a salgótarjáni sortűz előtt egy nappal már különböző jelek voltak, ami miatt eldöntötték, hogy menni kell. Egyszerűen menni kell. Friss házasok voltak, tehát ez is egy nagyon érdekes történet Aputól. De a lényeg az, hogy kimenekültek, a lágert is megjárták. Apu itt, Németországban el tudta végezni az egyetemet, amit Magyarországon nem. Én már kint születtem, és az öcsém, Nándi is.

Nürnbergben egy magyar pap keresztelt meg, ott is nagy magyar közösség volt. Itt Frankfurtban is a magyar egyházközségbe jártunk misére. Amikor kezdtünk kamaszodni, akkor a szüleink, főleg Apu rájött, hogy valamihez kezdeni kell velünk. A német hatás természetes módon olyan nagy, hogy ha nem vállalunk aktívan szerepet a gyerekek nevelésében, olyan formában, hogy nem biztosítunk nekik magyar baráti társaságot (nemcsak konyhanyelvet, vagy néha-néha egy-egy misét, hanem velünk egykorú barátokat, egy kis közösséget), akkor ez a magyarságtudat, ez a magyarság érzés, és a magyar háttér kikopik belőlünk. Ez természetes folyamat, ha a szülő nem tesz semmit.

Ezért Apu megalakította Frankfurtban a cserkészcsapatot. Nálunk, Németországban abban az időben, ha valami volt, ifjúsági vonalon, az csak a cserkészet volt. Én így a cserkészetbe nőttem bele, én voltam Frankfurtban az első őrsvezető a fiúknál.

Később Apu bábáskodott az országos szervezet létrehozásánál is, és így, ameddig szüleink éltek, ők is aktív tagjai voltak a közösségnek. Én 25 évesen vettem át a frankfurti cserkéscsapat vezetését, és 33 évesen a BUOD vezetését.

Amikor már szakmám, családom lett, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének, a BUOD-nak az elnöke lettem, és ezen keresztül Bihari Szabolccsal meg a többekkel megalapítottuk a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségét, vagyis a NyEOMSzSz-ot.

Tulajdonképpen mindig aktív voltam, ezt édesapám alapozta meg minden vonalon, majd átvettem tőle a stafétát. Az biztos, hogy a szülői háttér nélkül, egy bizonyos fajta szülői hozzáállás nélkül ez nem ment volna.

Deák Ernő Bécsben, - ő volt sokáig a NYEOMSZSZ-nak az elnöke -, ő mondta mindig, és ezzel egyetértek, hogy tulajdonképpen a szülőknek kellene egy kis kátét írni, egy kis kézikönyvet, hogy hogyan neveld a gyerekedet külföldön: nem indoktrinálni, nem manipulálni, hanem egyszerűen megszerettetni vele azt a kultúrát, azt a közösséget, ami neked is fontos, a magyar kultúrát. És sok szülő elhibázza. Sok szülő nem figyel oda, elhanyagolja ezt, nem adja meg az alapokat, és akkor 18-20-25 éves korban, amikor a gyerek eltávolodott, vagy a nyelvet nem tudja, már nagyon nehéz. Arra is vannak példák, hogy vissza lehet hozni, vagy vissza tudják magukat hozni a gyerekek. Itt mindenkinek saját magának kell akarni. A kultúra az nem a génjeinkben öröklődik. A szüleink megadják, meg az iskola megadja az alapot, de minden gyereknek, minden embernek magának kell választania, és önmagában továbbfejleszteni, megerősíteni.

Ez a nagy művészet kint, a diaszpórában, ahol nagy szórványban élünk, ezt az érdeklődést felébreszteni, meg ezt az elkötelezettséget kialakítani az emberekben, fönntartani a gyerekekben. Hát erről szól a mi életünk, én azt hiszem.

- Hogyan jött létre a németországi szervezet?

- A rendszerváltás után, '93-ban alakult. Előtte a németországi magyar közösség teljesen elzárkózott a kommunista rendszertől, semmifajta együttműködés nem volt. Sőt, a nagykövetségről annak idején mind bomlasztani akartak, különböző módszerekkel.

A rendszerváltás előtt Németországban volt egy országos szervezet, ami kifejezetten a német állam támogatását is élvezte, de különböző okok miatt mi '90 után úgy gondoltuk, hogy azt a folytonosságot nem akarjuk vállalni, hanem tiszta lappal kezdünk. Ekkor az a másik szervezet megszűnt, és '93-ban létrehozták, mint említettem, apukám jelentős szerepvállalásával, a BUOD-ot, tehát a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségét. Tulajdonképpen a rendszerváltozás nagyon lelkesítő pillanataiban alakultunk meg, és azóta teljesítjük a feladatunkat.

Akkor '90-ben rögtön nagyon tudatosan elkezdtük magunkról nem emigráns magyarokként beszélni, hanem németországi magyarokként, ezzel is jelezve, hogy a magyarság nagy családjához tartozunk. Ezzel megváltozott a szerep is, ezért is gondoltunk, hogy egy új szervezet kell. A kommunista időben az emigráns szervezetek próbálták képviselni a német kormány felé, a politika felé is a szabad Magyarország gondolatát, a magyar népnek egy bizonyos fajta érdekképviseletét, felvilágosító munkát végeztek, és tartották a lelket az emberekben a magyarság, a szabad Magyarország reménye iránt.

It egy példa: '90-ig mi voltunk nyugaton amerikai központtal a Magyar Cserkészszövetség. Mi! És már a Kádár-korszakban jöttek hozzánk titokban magyarországiak, meg határon túliak, és részt vettek a táborainkban, többé-kevésbé titokban, majd hazavitték ezt a lelkiséget.

A rendszerváltozás után nekünk újra kellett definiálni, hogy mik is vagyunk, kik is vagyunk. Eldöntöttük, hogy mi leszünk a Külföldi Magyar Cserkészszövetség, mert Magyarországon létrejött az Új Magyar Cserkészszövetség. Felvidéken van a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, Erdélyben a Romániai Magyar Cserkészszövetség. Tehát most hirtelen lett hét magyar cserkészszövetség, így hozta a sors és Trianon.

Ez a hét magyar cserkészszövetség összetömörül a Cserkész Fórumban. Ezen a Fórumon mindenki képviselve van, és ott próbáljuk egyeztetni a munkát, a kiképzést, a szellemiséget, tehát így próbáljuk a különböző cserkészszövetségeket is egybetartani.

Visszatérve a rendszerváltáshoz, a magyar cserkészet gondolatát, kiképzését, anyagát mi vittük haza. Mikor '90-ben, '91 után megalakult a Magyar Cserkészszövetség, nem volt cserkész, csak az a pár fiatal, aki nálunk volt. Rengeteg öreg volt, akiben élt még az emlék, hogy ő is, meg a nagypapája is cserkész volt, ott voltak a gödöllői dzsemborin, de hát azért mégis 50 év kimaradt. Már nem tudták, hogy kell tartani egy örsi foglalkozást. Nem tudták, hogy kell szervezni a cserkésztábort. Nem tudták, hogy milyen mókák, játékok vannak. Negyven év alatt nagyon sok minden kimaradt.

Az első években az egész Kárpát-medencében mi képeztük ki a cserkészvezetőket. Hozzánk jöttek Amerikából Európába, utána, amikor már nekik is volt helyük, akkor mi, mondhatni, visszavittük a cserkészkiképzést, a cserkésztudást a helyi cserkészszövetségeknek. Különböző városokban, helyeken voltam én is, mint kiképző az ottani fiataloknak tartottam őrsvezető tanfolyamot, meg segédtiszti tanfolyamot. Ez egy nagyon érdekes korszak volt. Sok mindenben igyekeztünk visszavinni az általunk jónak tartott szellemiséget, újraéleszteni a jó kultúrát a Kárpát-medencében.

Egy másik hasonló érdekes folyamat volt a tánccsoportokkal. Amikor Magyarországon beindult a táncházmozgalom, Sebő Ferenc, az ifjabb Csoóri Sándor, hatalmas űrt töltöttek be Magyarországon, de nálunk is! Hirtelen a mi fiataljaink is nem csak azt a kicsit balettszerű csárdást, meg hasonló előadást tudták táncolni, hanem hirtelen a mieinknek is volt anyag, hogy visszanyúljanak tényleg az ősi tiszta magyar forrásokhoz, a néptánc kultúrához. Az is nagyon nagy hatással volt ránk. Úgy, mint ahogy az István a királyt is annak idején mindnyájan fújtuk fejből. De a magyar együtteseket is mind ismertük annak idején. Az ilyenfajta kulturális közelséget mi mindig igyekeztünk ápolni.

A rendszerváltás előtt nagy vita volt nyugaton, például, hogy haza lehet-e menni, vagy nem szabad. A kommunista rendszert támogatjuk, vagy nem támogatjuk. Az, hogy nem támogatjuk, az egyértelmű. De azzal, hogyha hazamegyünk Magyarországra, vajon elismerjük-e a kommunista rendszert vagy sem? Volt egy viszonylag nagy csoport, de nem a többség, akik a rendszerváltásig egyáltalán nem mentek haza, még látogatóba sem.

Azonban a '80-as évektől az az elég stabil nézet alakult ki nálunk, hogy hazamehetünk, de nem a rendszerhez, hanem a néphez, a rokonokhoz, a családokhoz. Tehát mindenféle hivatalos kapcsolatot kerültünk, mondhatni megkerültünk. Amikor hazamentünk, hivatlosan minden nap kellett volna jelentkezni, az elején naponta, majd kétnaponta. Ezt arra hivatkozva tudtuk elkerülni, hogy arra hivatkoztunk, körúton vagyunk. Ezt a hatóságok is elfogadták.

Mindig az volt a jelszó, hogy a néphez megyünk, tehát az emberekhez, és nem a rendszerhez. Szerintem ez nagyon jó volt, mert azokkal, akik folyamatosan jöttek hozzánk, meg azokkal, akiket fogadtunk, nem távolodtunk el az aktuális magyar kultúrától. Ismertük a magyar együtteseket, a magyar írókat, a szellemi életet tudtuk még a vasfüggöny idején is követni. Voltak saját íróink, és saját költőink is, de nem szakadtunk el. Szerintem ez egy jó feltétele volt annak, hogy a kilencvenes évek elején a rendszerváltozás után össze tudjuk megint kötni a szálakat a Kárpát-medencében.

- Hogyan épül fel a BUOD?

- A MADÁCH Egyesület vezetőjével beszélgettünk, hogy nálatok a szervezési struktúra nagyon érdekes. Ő mesélte nekem, hogy hogyan vannak a jogi feltételek Spanyolországban. Tulajdonképpen nektek egyrészt a közhasznúság nagyon nehéz, meg a bejegyzés is nagyon bonyolult. Ti úgy vagytok, hogy tulajdonképpen egy egyesület vagytok, és annak az egyesületnek vannak helyi fiókjai, mondhatni helyi csoportosulásai.

Ezzel szemben Németországban jellemzően még egy városban akár több egyesület is van. A legtöbb szervezet bejegyzett egyesületi formában működik. Ez azért is fontos, mert így jogi státusza is van, és akkor pályázni tud. Ezt a magyarországi pályáztatók, mint a Bethlen Gábor Alap is megköveteli. A BUOD-nál egyébként mi nem követeljük meg, nálunk például nagyon sok cserkészcsapat nem jogi személy, vagy akár az egyházközségek sem jogi személyek, vagy különleges jogi státusszal bírnak, de nálunk akár egy asztali társaság is lehet tag. Kell, hogy legyen egy alapszabály, kell, hogy legyen egy elnök, csak nem kell az egész adminisztratív procedúrát vállalni a német hatóságokkal, hogy ez bejegyzett egyesület legyen. A német jog megkülönbözteti a bejegyzett egyesületet, meg a nem bejegyzett egyesületet, és nálunk mind a két tagság lehet. De manapság mindenkinek azt ajánljuk, hogy vegye a fáradságot, hogy jegyeztesse be magát. Most már három-négy éve nem csak a csúcsszervezetek pályázhatnak a BGA-nál, hanem egyes tagszervezetek, tehát egyes helyi lokális egyesületek is. Ezt Spanyolországban ti is majd meglátjátok, hogy mi a jó jogi forma, hogy a legjobb. Kívánom, és biztos vagyok benne, hogy jól csináljátok.

- Hogyan merült fel, hogy a NYEOMSZSZ alapításában részt vegyenek?

- A mi közösségeink mindig is szépen leképezték az egész Kárpát-medencei magyarságot. Volt a délvidéki vendégmunkás hullám, a nyolcvanas években megindultak Erdélyből, a kádári Magyarországból is folyamatosan jöttek. Ezek az emberek vagy maradtak nálunk, vagy továbbmentek, sokan Kanadába, USA-ba. Ausztráliába, bár oda mindig nehezebb volt.

Azt hiszem mi a tájszólásoknak, meg a mentalitásoknak, a szakmáknak mindig egy nagyon értékes egyvelege voltunk. Mindent lehetett nálunk találni. Ezzel együtt, a mi meghatározásunk, önmeghatározásunk az emigráció volt. Általában ami összefogta ezeket a közösségeket, az a magyarságnak és a szabad Magyarországnak, a szabad magyarságnak a hite. A mieink mindig Nagy-Magyarországban gondolkoztak, sohasem Kis-Magyarországban. A határon túliak mindig fontosak voltak, és aki magyarul beszélt, azt be tudtuk fogadni. Sőt, annak idején még nagyon kevés volt a magyar nyugaton, hát ki tudott kijönni? Útlevelet is alig lehetett kapni. De mindenkit megszólítottunk. Bárhol találkoztunk magyarral, mindenkit megszólítottunk.

Ez manapság már ç kicsit másképp működik, de annak idején nagyon érdekes volt. Ha jött valaki Magyarországról vagy Erdélyből, mindig „körbeadtuk”. Családtól családig ment, bizalmasan, titokban gyakran. Egy nagyon tudatos magyar élet volt, amelyik tudta, hogy nekünk kell itt Németországban megteremteni a saját közösségünket. A kommunista magyarságtól, Magyarországtól, a követségtől csak rosszindulatot és bomlasztást kaptunk. Láttuk, hogyan beszéltek az emigrációról, a disszidensekről, hogy „akik elmentek, azokkal csak kevesebbek lettünk, de szegényebbek nem.” Ilyeneket mondtak. Pedig ez nem igaz, általában a nagy tehetségesek, meg a szorgalmasak mentek el.

De '90-ben, amikor megváltozott a világ, az egy hatalmas nagy pillanat volt, mert akkor a magyarság újra egymásra talált, ha ezt szabad így mondani. Hirtelen hatalmas nagy élmény lett, hogy lehetett találkozni Budapesten fontos magyar személyiségekkel, határon innen, határon túl, erdélyi vezetőkkel, délvidékiekkel, felvidékiekkel, mindenkivel. Ez egy olyan hatalmas nagy tapasztalat volt, megint lehetett tartozni Magyarországhoz, meg a Kárpát-medencéhez.

Annak idején a Magyarok Világszövetségében mindnyájan nagyon sok reményt láttunk. Csoóri Sándor lett az elnök, és úgy volt, hogy egy olyan szervezetet akartunk létrehozni, ahol az egész világ magyarsága képviselve van. Mi is nagyon aktívak voltunk a Magyarok Világszövetségében, és ezt a nemzetegyesítést próbáltuk kulturálisan, egy nagy szervezetben megvalósítani. Szerintem eléggé sokáig jól is ment, de több zavaró tényező volt. Amikor 2000-ben sajnos Csoóri Sándor lemondott, más lett az elnök és sajnos kicsit megfeneklett a nagy projekt. Ekkor döntöttük el, hogy kiszállunk a Magyarok Világszövetségéből, és megalapítjuk a saját nyugat-európai szervezetünket. A mi mintákra hozták létre a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségét, a LAMOSZSZ-t, volt próbálkozás az Észak-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségére is, bár ez utóbbi nem vált be. Azonban a LAMOSZSZ, illetve a NYEOMSZSZ azóta is működik.

-Most milyen a németországi magyar közösség?

- Hát nézd, az idő múlik, a régi '56-osok, többnyire eltávoztak, de nyilván egyik nemzedék követi a másikat. Minden nemzedék, korosztály meghagyja a nyomát. Ráadásul Trianon után még különböző földrajzi helyekről is jöttünk.

Én úgy látom, hogy a szervezeteink nagyjából mind magyar szellemben gondolkodnak, tehát nemzetben gondolkodik a legtöbb, talán nem is csoda, aki Németországban kulturális, magyar kulturális munkára vállalkozik, a gyerekeit is, vagy akár magát is, vagy ilyen közösséget akar teremteni, az nagy valószínűség szerint nemzetben gondolkodik, tehát neki a magyarság fontos. Itt most nem pártpolitikára gondolok, hanem neki “A” magyarság valahogy fontos. Ezért azt gondolom, hogy a mieink nagyjából elkötelezettek a magyarság iránt.

Nagyon sok másodnemzedékbeli fiatal is van, akik most már szintén rég felnőttek, már az unokák is, tehát egyre több harmadgenerációs gyerek is van, aki főleg a cserkészetben aktív.

Nagyon sok 2004, tehát az EU-csatlakozás után érkezett. Előtte mi mindig azt mondtuk, hogy harmincezer magyar van Németországban, most azt mondjuk, hogy a határon túliakkal együtt akár kétszáz ezer is lehet.

Az ő megszólításuk másképpen működik. Ebből a nemzedékből, akik most érkeznek, elsősorban sokan dolgozni jönnek, sokan ingáznak. Németországból viszonylag könnyen, hetente, kéthetente, havonta haza lehet menni. Szerintem akik ingáznak, azokat nem tudjuk megszólítani, mert ők meg sem érkeztek. Én mindig azt mondom, hogy ahhoz, hogy te Németországban egy magyar egyesületben dolgozzál, meg is kell érkezned. Aki meg ingázik, az nem érkezett meg, az még otthon van. Itt gyűjti a pénzt, de hazaviszi. Ami nem baj, ez jó dolog, de benne nincs erő, hogy minket erősítsen.

Akik meg hosszabb időre akarnak itt maradni, vagy még nem is tudják, azokat megszólítani elsősorban a gyerekek által tudjuk. Velük nagyon erős iskolamozgalom jött. Főleg ott is a tudatosabb réteg, azon a folyamaton megy végig, mint a mi szüleink, hogy észreveszik, hogy két-három-négy-öt év német iskola után a gyerek hirtelen töri a magyart. Vagy bizonyos magyar fogalmakat nem tud. Ők is konfrontálódnak azzal, hogy ezzel most vagy csinál valamit, vagy elveszik a tudás. Úgy gondolom, hogy ezt a réteget nagyon sok városban sikerül megszólítani.

Elsősorban vannak iskolák, most már nálunk is, a most kijött szülők között rengeteg pedagógus van, ők értenek a tanításhoz. Aki elkötelezett, az próbálja ezt a tudást a gyerekei javára kamatoztatni. Rengeteg hétvégi iskola alakult. Előtte is volt már a cserkészcsapatok mellett, de most nagyon sok alakult újonan. Azt hiszem, ha jól emlékszem, körülbelül negyven hétvégi magyar iskola van. Cserkészcsapatunk annyi nincs, de azzal is ott tartunk, hogy a szülők, akik itt letelepednek, már új csapatokat alapítanak. Tehát nemcsak iskolák alakulnak újak, hanem cserkészcsapatok is, az elmúlt pár évben négy is. Mindegyiknél most érkezett magyar vagy határon túli szülők a mozgatók.

Ezzel azt akartam illusztrálni, hogy a cserkészet is tud gyarapodni még most is.

Akik vallásosak, azok sokan megtalálják az utat, például az egyházközségekkel. Németországban vannak magyar szolgálatban lévő atyák, református gyülekezetek, tehát akik vallásosak, akiknek ez fontos, ők ezt is megtalálják.

És vannak kulturális egyesületek is különböző profillal.

- Milyen szerepet játszik a közösségépítésben a cserkészet?

- A cserkészetet én nagyon-nagyon alkalmasnak találom, főleg, ha még kiegészül az elején. Most már ilyen is sok van Németországban, óvoda, iskola, esetleg néptánccsoport, vagy tánccsoport, a felnőtteknek inkább a kulturális egyesületek vagy egyházközségek, gyülekezetek.

A kamaszkorban a cserkészet azért jó, mert amikor a német oldalról és iskolából is nagy a nyomás, sokat kell tanulni, a kamaszkor amúgy is nehéz, inkább a helyi barátokkal akarsz lenni. A sok teendő mellet még magyar iskolába is járni nagyon nehéz. Hétvégi magyar iskolában sehol a világon nem láttam még érettségiző gyereket, mert nem tudjuk megtartani addig őket. A cserkészet viszont képes megtartani őket. És a cserkészetben van magyarságismeret, ott is van magyar földrajz, történelem, irodalom, de a közös élmény, a közös sátorozás, a közös cserkészgyűlések, baráti társaságot tudnak kovácsolni egy őrsből, meg egy csapatból. És ez szerintem egy egész más minőség, mint egy iskola, ahol frontális oktatás van. Ezzel nem azt akarom lebecsülni, mert az is nagyon-nagyon fontos. De főleg a kamaszkorban, meg a fiatal felnőttkorban a közösség nagyon fontos. A cserkészet meg később a tánccsoport szerintem pont ebben jó.

Akik még kicsit korábban, vagy akik korábban nevelkedtek, tehát a magyarországiak között, a határon túliak között is van egy bizonyos réteg, aki kicsit ódzkodik a cserkészettől, hogy egyenruhában járnak, de amint megismerik és látják, hogy ez egy gyerekközösség, ami jót tesz a gyerekeknek, akkor az előítélet hamar feloldódik.

- Mik a legnagyobb kihívások a közösségépítésben?

- Hát, a legnagyobb kihívás az mindig a motivált és megbízható vezetőnek a megtalálása. Minden önkéntes közösségnél meg kell találni az önkénteseket. És önkéntes munkát csak jó hangulatban és egyetértésben lehet csinálni. Veszekedés, vagy ha leszidnak, az elég van a munkahelyen, eleget mérgelődsz a főnöködön, vagy a kollégákon, ezt egy magyar közösségben nem lehet. Itt csak barátságban, egyetértésben lehet dolgozni, ami nem azt jelenti, hogy mindenkivel egyetértek, de mindenkivel egyetértek abban, hogy nekünk ez a közösség fontos. Nem gyilkoljuk a másikat, mert esetleg más a véleménye bizonyos dolgokról, hanem a közös cél érdekében összeállunk, és baráti alapon együttműködünk.

A legnagyobb kihívás mindig a vezetőknek, a megfelelő vezetőknek a megtalálása, megszólítása, kinevelése. Mert egy ilyen egyesületnek a vezetése, bármilyen munka, amit te is csinálsz, ez plusz munka. Mi is gazdagodunk általa, ez nekünk is jó érzés, így azt kell elérni, hogy úgy szólítsuk meg az embereket, úgy adjunk nekik lehetőséget a magyar munkához, hogy ez a jóérzés bennük is kialakuljon, baráti társaság is vonzza őket. Ez a nagy művészet szerintem minden közösségépítésben.

A másik állandó kihívás a fiatal, az itt született, itt felnövő gyerekeknek a megnyerése, vagy megtartása a magyar kultúrában, magyar közösségben. Ezt a két nagy kihívást látom.

Én nem vagyok annyira pesszimista az újonnan érkezettekel kapcsolatban. Tudod, sokszor szóba kerül, hogy ők nem aktívak, sokan vannak, de nem vesznek részt. Én azt mondom, hogy ne azt nézzük, ami nincs, hanem azt nézzük, ami van. Tehát úgy látom, hogy köztük is nagyon sok érdekes ember van, nagyon sok érdeklődő ember van, és ha valaki úgy gondolja, hogy kevesen csatlakoznak hozzánk, akkor azon fáradozzon, azon törje a fejét, hogy hogy tudja őket megszólítani. Szerintem a mostani generáció más, de egyáltalán nem minősíteném őket rosszabbaknak, gyengébbeknek.

Egyébként a külföldi cserkészszövetség számon tartja, hogy hány fiatal, most már részben idősek is, települt vissza a rendszerváltozás után. És most már több száznál tartanak, majdnem ezer, kint született, kint felnőtt ember, aki legtöbbször egyetem alatt, egyetem után, és főleg egyetemet végzettek, hazamentek, visszamentek Magyarországra, „visszidáltak”. Van is egy olyan könyv, nem tudom, hogy láttad-e már, azt hiszem, a Magyarország Barátai adták ki. Már három kötetben mutatják be azokat, akik hazatelepültek.

- Említettél több programot. Mik a legnépszerűbbek?

- A legnépszerűbbek a bálok. Most két évig nem tudtunk semmilyen bált tartani, a pandémia nem tette lehetővé, de most újra beindul. Először lesz egy hét múlva, április 30-án a stuttgarti magyar bál Stuttgartban, ott kicsikével több, mint ezren vannak. Két hétre rá lesz a frankfurti magyar bál, május 14-én, ott is vagy hétszázan szoktak lenni. Ott több zenekar van, klasszikus táncház, tehát ez mindig, évek óta nagy siker. Ezt nagyon szeretik.

- Itt is sikerül több generációt megszólítani?

- Persze. Van egy bizonyos korhatár, azt hiszem, most tizennégy év, az én koromban még tizenhat volt, de azért igyekszünk, hogy ne babával jöjjenek oda, vagy gyerekkel, aki a végén a padon vagy a széken elalszik. Egy bizonyos formája legyen meg. Elvárjuk például az öltönyt is, meg a ruhát az asszonyokon. Ne lyukas farmerbe menjünk bálba. De igyekszünk minél több magyart megszólítani, a fiataloktól, öregektől mindenki van.

Emellett persze vannak más rendezvények, nyilván a nemzeti ünnepek, március 15., október 23., a karácsony, a betlehemezés. Ha belefér, akkor Szent István augusztus 20., bár az gyakran problémás, mert a nyári szünetbe belecsúszik, ezért gyakran elhagyjuk. Erre azt mondanám, hogy ezek a klasszikusok. Nem tartom Németország-specifikusnak, az élet hozza magával ezeket az ünnepeket, bárhol a világon szívesen megünneplik a magyarok.

- A húsvét például hogy zajlik Németországban?

- Ami van, az a húsvéti nyuszi, tehát a tojásnak a keresése húsvét vasárnap, vagy húsvét hétfőjén. Általában húsvét hétfőjén. A vallási felekezetek is megtartják, katolikusok, evangélikusok egyaránt. A legtöbb ember Németországban valahogy úgy állt hozzá inkább, mint Magyarországon. Olyan túl nagy különbséget nem látok, talán a locsolkodáson kívül. A németek egy kicsivel inkább eltávolodtak a vallástól. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy húsvétkor itt általában két hét szünet van, a gyerekeknek iskolai szünet, és akkor nagyon sokan hazamennek. Főleg most a pandémia után rengetegen hazamentek. Nálunk is a frankfurti József atya megtartotta a triduumot is, tehát a hármas misét is nagycsütörtökön, nagypénteken, nagyszombaton, húsvéti misét is megtartotta Darmstadtban, de viszonylag kevesen voltak, mert sokan elmentek.

A cserkészeknél most már vagy negyven éve a nagyhéten van egy Regős tábor a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek. Ilyenkor egész Európából olyan 150-200 gyerek összejön, attól függ. A Regős tábor egyrészt néprajzi tábor, ott tánctanítás van, hegedülnek, citeráznak, mindenféle zenetanítás van, faragnak, tojást festenek. De mindig hívunk egy atyát, vagy egy tiszteletest, akivel az egész húsvéti szertartást is végigcsináljuk: az összes misét, meg a harangok elmennek Rómába. A tábor a locsolással fejeződik be, minden fiúnak verset kell írnia, és ki kell állni a lányok elé, és el kell mondania a verset, és meglocsolni a lányokat. Hát ez még szerintem egy különleges dolog, ez a húsvéti Regős tábor, ami a nagyhéten van.

- Hogyan tekintenek Németországban a magyarokra, van-e róluk általánosan elterjedt kép vagy klisé?
- Ez egy nagyon fájó kérdés. Megmondom őszintén, ez nagyon fájó, és egyre többen, legalábbis a régi németországi magyarok közül egyre jobban kijózanodnak, és egyre jobban elkeserednek. Mert általában úgy látjuk, vagy sokan úgy látjuk, hogy a német társadalom nagyon megváltozott, egyáltalán nem látja reálisan a világot. Nagyon ideológiavezérelt, főleg a német sajtó. Egyrészt '89-ig, a rendszerváltozás idejéig a magyar kép nagyon-nagyon pozitív volt. Részben '56 miatt, de egyébként is. A magyar volt talán a legkedveltebb nemzet. Csinálnak néha fölmérést, hogy kiket szeretnek a legjobban. A magyarok mindig a legszimpatikusabbak között voltak, az élvonalamban. Nagyon-nagyon nagy megbecsülésnek örvendett Magyarország. Ez a rendszerváltozás után viszonylag hamar kezdett megváltozni, legalábbis a sajtóban. Ha beszélsz kollégákkal, vagy itt a szomszédokkal, akkor ott kicsit vegyes a kép. Attól függ, hogy valaki mennyire hisz a helyi sajtónak, a helyi tévének. A magyaroknak a megítélése a német médiában, legyen az nyomtatott sajtó, televízió, rádió, negatív, teljesen negatív. Ez elképesztő, elkeserítő. Ez ellen mi, mint BUOD, többször tiltakoztunk, látható a honlapunkon is. Időközben úgy érezzük, hogy már a nagy ügyeknél sem nagyon érdemes reagálni, mert a német sajtó, a német média egyszerűen ideológiavezérelt. És nekik úgy látszik, hogy azok a fogalmak, hogy nemzet, haza, család, amik a mi értékeink, ezeket mind nem fogadják el. És az állandó orbánozás, ami megy, egybemossák a magyarokat is a kormánnyal, nem tesznek különbséget, és ezek a klisék bántók tudnak lenni. Kifejezetten bántó a magyar közösségeinknek, sokan emiatt nagyon elkeserednek, és sokan föl is adják a tiltakozást. Abban a privát körben, munkahelyen mindenki mondja a magáét, de ott is már egyre többen inkább nem.

De ez nemcsak Magyarországra vonatkozik. Érdekes párhuzamok vannak. Ugyanezt mondják a törökök, ugyanezt a lengyelek is, de más nemzettől is hallod. Például a más anyanyelvű katolikusoknak az egyházközségei, horvátok, portugálok, spanyolok, nagyjából mindenki hasonlót tapasztal. És mindenütt oktatni akarnak, mindenütt meg akarják neked mondani, hogy mit gondolj. A klasszikus tájékoztatás a sajtóból eltűnt. És nem is látni, hogy mi lesz a német társadalommal, mi kell ahhoz, hogy megint egy kicsit reálisabban lássa a világot. Legalábbis a német média. Ezért nehéz, mert azáltal, hogy a média nem igazán tükrözi már a gondolkodást vagy az áramlatot, vagy a lakosság különböző véleménytípusait, nagyon nehéz fölmérni, hogy maga a német társadalom hol van. A magyar közösségeinknek ez azt jelenti, hogy vissza kell húzódni, egy kis belső életet kell élni. Inkább visszahúzódni, befelé élni.

- Mi a NYEOMSZSZ számára most a legfontosabb téma, amivel foglalkoznak?

- Legfontosabb, egyben a legújabb kezdeményezésünk az az Ifjúsági Találkozó. Most lesz Bázelben, Svájcban a NYEOMSZSZ közgyűlés, és előtte szervezünk egy ifjúsági konferenciát. Minden országból kértünk két fiatalt, lehetőség szerint, akik érdekeltek lennének abban, hogy egyrészt hálózatot építsenek a nyugat-európai magyar fiatalokból, akik nyilván mint baráti társaság is működne, közösség is működne, de megvan bennük a lelkiség, az elszántság, hogy valamilyen magyar munkát is végezzenek, tehát egy közösséget alapítsanak, alakítsanak, valami értelmes, jó magyar munkát végezzenek akár az országukban, ott a helyi közösségnek, vagy akár mint nyugat-európai ifjúsági szervezet.

Ez a találkozó lesz a NYEOMSZSZ közgyűlés előtt egy nappal. Ezt egészíti ki Zoom-konferencia, amiből az első már megvolt, hogy ne csak ott találkozzanak, ismerkedjenek. Az első zoom konferencián azt hiszem, 25 fiatal vett részt, tehát még nem tudott mindenki jönni, vagy még nem volt minden országban megfelelő fiatal érdeklődő. Erre nagyon kíváncsiak vagyunk. A korhatárt 18 és 30 év között szabtuk meg, hogy nagykorúak legyen. Ez nagyon érdekes életszakasz, már nagykorú vagy, de még a családalapítás előtt állsz. Egy egészen más élet, más szükségletek, más környezetben mozogsz. Nagyon értékes időszak az ember életében, és fontos is.

Azt hiszem, hogy jó ötlet őket megszólítani. És úgy láttam, hogy nagyon lelkes és vagány fiatalok jelentkeztek. Ez lesz most a nagy kérdés, hogy milyen lesz, lesz-e egyáltalán, és lesz-e folytatás, tudnak-e értelmet adni maguknak azon túl, hogy egy jó találkozó, hanem lesz-e folytatása? Felmerül-e bennük, hogy jövőre milyen munkát vállalhatnak? Kitalálnak-e egy projektet? Ez most a legnagyobb kihívásunk.

- Ez hosszú távon a következő generációk kinevelése is?

- Hát persze! A cserkészeknél mindig azt mondjuk, hogy a vezetőnek a legfontosabb feladata az utódnevelés. Nem azt csinálja, hanem a hétköznapi programot kell csinálni, de ezzel jelezni akarjuk, hogy minden vezetőnek a legfontosabb tulajdonképpen az, hogy az utódját keresi. De sajnos a szomorú valóság inkább ott van valahol, hogy minden ilyen szervezetnek, társadalmi szervezetnek, de akár cégeknek is, tehát a magáncégeknek és a kisvállalkozásoknak is a legnagyobb kihívás és a legnagyobb veszély számukra mindig a nemzedékváltás. Az szörnyű, ha az öregek nem hajlandóak befogadni fiatalokat. Vagy ha az alapítók nem nyitottak, és másokat nem hajlandók befogadni. A közösségek hajlamosak befelé fordulni, azért kell mindig egy olyan vezetőt keresni, aki nyitott, aki meg tudja szólítani az embereket.

Én NYEOMSZSZ-nak ezt látom a legnagyobb projektjének, kihívásának, kísérletének, és nagyon bízom benne, hogy sikerül. Azt mondom, hogy a magyar életnek is megvannak a maga lépcsőfokai. Ahhoz, hogy egy országos szervezetben vezetőségi munkát vállalj, ahhoz először egy helyi szervezetben vezetőségnek kell lenni. Úgy gondolom, ilyen komolyabb szerepre lehet, hogy az embernek már jó, ha van egy biztos háttere, gondolok itt családra. Nem biztos, hogy egy országos szervezetnek a vezetésére alkalmas egy fiatal, aki még a családalapítás előtt van, vagy még akár az egyetemet se fejezte be. Cserkészcsapatot talán lehet vezetni, de egy országos szervezetet, a BUOD esetében ez harminckilenc tagszervezetet jelent, oda már egy kicsit megállapodott személy kell. Ahhoz, hogy magyar munkát végezzünk, ahhoz egy stabil háttér is kell, egy biztos megélhetés. A dolgoknak mennie kell, hogy legyen még arra is időd, hogy még pluszban magyar munkát is végezzél.

- Milyen plusz segítségetek van a közösségépítésben? Fogadtok például önkénteseket a Kőrösi Csoma Sándor Programból?

- Általában nagyon jók a KCSP-sek, nagyon meg vagyunk velük elégedve. Amikor legelőször volt, akkor négy ösztöndíjast kaptunk Németországban. Itt a BUOD, az országos szervezet, vagyis mi koordináljuk az egészet. Amikor jön a pályázat, akkor mi azt mondjuk, hogy Németországban a BUOD-on keresztül menjenek, és a fogadó szervezet az egy BUOD tagszervezet legyen, és a mentor, az a tagszervezetnek a vezetőségéből valaki, hogy a minőséget tudjuk biztosítani. Ez időközben annyira jó, hogy azt hiszem, most már utoljára, tizenhat plusz négy ösztöndíjasunk volt. Tizenhat a BUOD tagszervezeteknél és négy az egyházaknál, református, katolikus csoportoknál, egyházközségeknél, gyülekezeteknél. Ez is mutatja, hogy ha az ember foglalkozik vele, van élet, egy kicsit segíti a KCSP-seket, koordinálja a mentorokat is, meg az egyesületeket is, meg az ösztöndíjasokat is, akkor ez nagyon jó. Nagyon várjuk, nagyon sok tagegyesület megint várja az ösztöndíjasokat.

MADACH Egyesület - Klement Kornél - Németország

Interjú Klement Kornéllal, a NYEOMSZSZ alelnökével, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének elnökével