30 éve szabadon
1989. június 16. Nagy Imre és társainak újratemetése
Egy kis történelmi háttér:
Az 1989-es év a közép-európai országok számára egy új lélegzetvétel lehetőségét adta. A több évtizedes kommunista diktatúra az utolsó napjait nyögte, és eljött az idő, hogy végetvessenek az állampárt korszaknak, a szovjet mintára és erőszakos befolyásra épített elnyomásnak.
A II. Világháború után magukra maradt
közép-európai szovjet “csatlós államok”
mindegyikében egy békés forradalom által megindultak a rendszerváltás
folyamatai, a függetlenség kivívására való mozgalmak. Az antikommunista, alkotmányos szabadságharc a
demokrácia, az új szabadság gyümölcseit teremtette meg.
Ezek a 30 éve lezajlott események
világpolitikai súllyal bírtak.
Büszkén mutatták, hogy a kis államok a nemzeti
összefogás erejét összpontosítva maguk is képesek megbirkózni az eléjük
támasztott akadályokkal szuverenitásuk és identitásuk visszaszerzéséért, akár a
nyugati segítség nélkül is.
Mérföldkő volt ezekben a demokratikus
változásokban a szégyenletes berlini fal ledöntése, a vasfüggöny lebontása, a
határ megnyitása és a szovjet megszálló csapatok végleges kivonulása a
régióból.
Az új szelek megérkezését Magyarországon az Ellenzéki Kerekasztal
megalakulása, Nagy Imre újratemetése, az 56-os forradalom népi felkelésnek minősítése, a forradalom utáni koncepciós perek ítéleteinek megsemmisítése és a
III. Magyar Köztársaság kikiáltása is mutatta.
Nem véletlen, hogy ezeknek a változásoknak
súlyát az évtizedekig uralkodó tejhatalmú elnyomó, Kádár János már nem tudta
elviselni. Szimbolikus ereje van, hogy Nagy Imre
ártatlanságának kihirdetése napján költözött megérdemelten a poklok
birodalmába.
Új ország, új demokratikus ország született Magyarországon, szabad és demokratikus választásokat ajánlva fel a népnek. Ebben a történelmi pillanatban emelkedett ki Antall József, az első szabadon megválasztott miniszterelnök figurája is. Munkája; a békés konszolidáció, a demokratikus értékrend visszaállítása az országban a mai napig követendő példa.
A 2019-2021-es években ezeknek, a 30 éve történt eseményeknek állítunk emléket.
Büszkén emlékezünk a rendszerváltásra és a magyar emberek újra otthonra találására saját országukban. Fejet hajtunk az előtt a belülről, a magyar szivekből származó erő előtt, mely képes volt összefogni egy értékrendjeiben megtépázott, meghurcolt és elnyomott nemzetet.
Ezeknek a tényeknek felidézése a feladata az akkor élt generációknak, ahogy az események lelki töltésének megismertetése is a fiatalabb, azóta született generációkkal.
Személyes érzelmek, gondolatok az
eseményekről:
Jómagam abban az időben már régen nem
Magyarországon éltem. 1976-ban érkeztem Madridba, majd néhány párizsi
tanulmányév és tevékenységemből fakadó utazások után 1988-ban tértem újra
vissza, és telepedtem le véglegesen Spanyolországban, a fővárosban.
Művészi munkám, kiállításaim révén mindig
sokat utazok a nagyvilágban és természetesen időnként Budapestre is ellátogatok.
1989-ben viszont nem volt módom Magyarországra utazni, így csak a távolból figyelhettem nagy izgalommal a rendszerváltás eseményeit. Ugyanígy voltak az itteni, madridi magyar közösség általam ismert tagjai is. Már hosszú évek óta volt kapcsolatom sokukkal, részben mert kiállításaimon mindig lelkes látogatóim voltak, részben pedig a követség által rendezett eseményeken volt szerencsém beszélgetni jó néhányukkal.
Izgalommal figyeltük és kommunikáltuk az eseményeket,az otthonról kapott híreket. Mindegyikünk számára fontos volt, hogy Magyarország újra demokratikus ország legyen. Nem kérdés, hogy a magyar közösség tagjainak nagy része politikai okok miatt hagyta el hazáját, tehát nagy lelkesedéssel várta, hogy a kommunista rezsim végre valahára megszűnjön a szülőhazában. Szurkoltunk Magyarországért, a változások sikerességéért.
A rendszerváltással új nagykövetek is
érkeztek. Az addig, jellemzően a rezsim által kinevezett hivatalnokokat
képzett, európai nézetű diplomaták váltották fel. Jellemző, hogy a követség szerepe is mennyire
megváltozott számunkra. A korábbi, csak úgymond nagyon hivatalos és feszes
tartást és kommunikációt egy szorosabb, emberibb, baráti kapcsolat váltotta fel.
Végre tudtunk beszélgetni, barátkozni
szülőhazánk képviselőivel. Lehetőség nyílt gazdagabb közös programok
szervezésére és megszűnt a tartás, viszolygó ellenérzet a követséggel szemben. Ez a kedves és jó hangvételű kapcsolat
a mai napig is létezik.
Jómagam nem voltam politikai menekült, de nem értettem egyet azzal a rezsimmel, mely családom sorsára is bélyeget nyomott. Emlékszem, hogy nagymamám könnyek között biztatott, hogy menjek. És mentem, illetve jöttem, második hazámba.
Miután a
művészet határoktól független dolog, hát egy Madridban élő világpolgár lettem,
aki minden ellenérzés nélkül egész életében képviselte és adott esetekben
szolgálja is szülőhazáját munkáival.
Még a 89-es
változásokat megelőző időkben is, ha másképp nem is, de szívességet téve
munkásságommal a magyar képviselet számára, amit aztán ők saját érdemikként
könyveltettek el az otthoni irányítás felé. Mosolyogva szemet hunytam
látva ezeket, az öndicsőítő ferdítéseiket.
30 éve a spanyolországi magyar közösség nagyon kicsinyke volt. Jellegzetessége az volt, hogy tanult, képzett és komoly presztízzsel rendelkező emberek alkották. Mérnökök, közgazdászok, művészek, ügyvédek. Több nyelven beszélő és az új hazában nagyon jól beilleszkedő, láthatóan sikeres magyar-spanyol emberek voltak. Gyökereiket, a szülöhazát szomorú sorsuk ellenére szerették. Élt bennük a magyarság.
Személyes tapasztalatom, hogy boldog és kiegyensúlyozott magyar emberek vettek körül, akikkel mindig öröm volt találkozni. Boldog lennék, ha ez az élmény az újonnan érkezett generációkkal is hasonló lenne.
Mi “öregek” tudunk segíteni, ápolgatni, támogatni. A küldetés pedig mindig közös; ugyan nem Magyarországon, de jó magyarnak lenni, akár Spanyolországban is. Ez a követendő út.
Fodor-Lengyel Zoltán Gábor
Képzőművész
A cádizi királyi Képzömüvészeti Akadámia
akadémikusa
A Magyar Köztársaság Magyar Arany Érdemkereszt
kitüntetettje
Az 1956 Vitézi Lovagrend vitéze
www.zoltanfl.com