HUEgy feketeöves Madridban - Interjú Szendrei Barbarával
- Mi volt az a kick-boxban, ami megfogott, ami miatt már nem váltottál sportágat?
- Eleve azért mentem, mert volt ott egy-két barátom, és talán a csapat. A kick-boxban mindenki megtalálja azt, amit a sportban keres, mert, mint az ilyen jellegű küzdősportok általában, sok mindenre megtanít a mozgás mellett. A csapat nagyon jó volt, jó hangulat volt, és jó volt az edzőm. Tetszett az egésznek a hangulata, és az egyéni sport jellege is.í
- Milyen versenyeken vettél részt és milyen eredményt értél el?
- Mi hozott Spanyolországba?- A férjem. Megismerkedtünk, utána egy évvel kijöttem. Pont akkor fejeztem be a mesterképzésemet és kezdtem a doktorit. Eredetileg úgy volt, hogy otthon csinálom, de miután megismerkedtünk, itt is körülnéztem és találtam hasonló témában egy kutatócsoportot. Ezért kezdtem el a doktorit, a témám a sporttudomány.
- Gondoltam rá, hogy visszatérek. Van egy barátnőm, aki próbál rábeszélni, hogy térjünk vissza a veterán kategóriába, de élsportolóként már nem igazán tudnék visszatérni. Ahhoz lenne kedvem, hogy egy-két szemináriumot megtartsak, éppen most ajánlotta fel a volt edzőm, hogy csináljam meg a magyar klub spanyol változatát Madridban.
- Megérkezel Madridba a doktori képzésre, és utána mi lesz veled?
- Végigszenvedtem a doktorit, ez elég hosszú és kimerítő folyamat. Nagy szerencsém volt, mert kaptam egy nagyon jó állami ösztöndíjat, amibe beletartozott az is, hogy ki tudtam menni Amerikába és Angliába kutató látogatásokra. Viszont az a probléma, hogy a doktori után nagyon nehéz kutatói állásba elhelyezkedni, ilyen nem is nagyon létezik, csak tanári állással együtt, ami szintén nehéz. A doktori befejezése előtt ajánlott az egyik kollégám álláslehetőséget a madridi doppingellenes egyesületnél. Egy évig voltam ott, a szülési szabadságom alatt küldtek el. Úgy voltam vele, nem is baj, mert így legalább otthon tudok maradni a picivel, meg nem is az a téma érdekelt igazán. A doppingról mindig azt gondoltam, ha valaki használja, az az ő baja.
- Egy sérülés volt a valódi ok. Még most is részleges keresztszalag szakadásom van, az egyik világbajnokság előtt sérültem meg, ráadásul hátfájásom is volt. Megoperáltak, de a keresztszalag műtét felépülési ideje hosszabb. A pekingi verseny volt az utolsó, de az legalább szép lezárása volt ennek az időszaknak.
- Két gyermeked van.
- Az egyik a doktori alatt született, és amikor megvédtem a disszertációmat, már terhes voltam a másodikkal. A nagylányom négyéves lesz szeptemberben, a fiam pedig most volt másfél.
- Mi a program lényege?
- Az az elképzelés, hogy olyan részt alakítsunk ki az iskolákban, amelyek az egészség kérdéseivel foglalkoznak. Kidolgoztunk egy nyomonkövetési módszert is. Előadásokat tartunk a gyerekeknek, a tanároknak meg a szülőknek is, mert őket is be kell vonni, nélkülük nem mehet a dolog. A veszélyeztetett gyerekekkel pedig egyénileg beszélgetünk. Tájékoztató anyagokat is készítünk, lesznek állandó posztereink meg olyanok, amiket két-három havonta változtatunk.
- Amikor bölcsődét meg óvodát kerestük a kislányainknak, nem nagyon tetszett, amit láttunk.
- Mi az, amiben szerinted jobb a magyar rendszer, illetve mi az, amit el lehetne tanulni a spanyoloktól?
- Egészség szempontjából nem sok különbség van. Az étkeztetés szerintem egyik helyen sem túl jó. Mind a kettőnél vannak próbálkozások, hogy javítsanak, de nem azt látom, hogy igazából jó is lenne, amit csinálnak. Amikor megnéztük, hogy valójában mit esznek a gyerekek, a heti menüt, az látszott, hogy nincsen teljesen rendben. Itt is mindenki azt gondolja, hogy amit csinál, az teljesen jó, de ez nem így van. Voltunk az egyik legnagyobb madridi iskolában, ahol táplálkozástudóssal beszéltünk, ő azt mondta, teljesen jó, hogy sült krumplit meg olajban sülteket adnak a gyerekeknek, különben nem szeretnék, hogy nem járnak kedvükben. Szerintem egy iskola nemcsak arra van, hogy a matematikát tanítsa meg, hanem hogy az életre is tanítsa a gyerekeket.
- Mi az, ami szerinted otthon jobban működik?
- Otthon jó, hogy hosszabb a szülési szabadság. Ezt itt is meg kéne oldani, mert a négy hónap nagyon kevés. Bár az emberek már hozzászoktak, de amikor bölcsődelátogatáson voltam, láttam a csecsemőosztályokat, hogy ott sírt az összes gyerek. Azt is megértem, hogy nem jut oda az óvónő, mert nem tud folyamatosan együtt lenni mindegyikkel. Ez otthon sokkal jobban meg van oldva.
- Milyen eltérést tapasztaltál még a szokásokban?
- Lehet, hogy butaság, de nekem furcsa, hogy nincs váltócipő. Amikor a kislányom a bölcsődébe ment, én vittem neki a váltócipőt. De ez amiatt lehet, hogy a spanyolok a lakásban sem szokták levenni a cipőt. Nálunk a lakásban le kell venni a cipőt, amikor jön hozzánk valaki. Valamelyik spanyol családtagnak úgy megtetszett ez a szokás, hogy azóta náluk is le kell venni a cipőt.
- Otthonra találtál Spanyolországban?
